Ugrás a tartalomra
FIGYELEM! Ezt a weboldal egy iskolai projek keretében készült. A bemutatott termékek nem kaphatók kereskedelmi forgalomban.

A Braille írás története

Braille írás látszik a képen. Közelről, egy kéz és az újak éppen letapogatják az írást.

Az 1800-as években a vak emberek nem tudtak írni és olvasni sem, csak hallásból tanulhattak. Louis Braille, aki3 évesen veszítette el látását, a Párizsi Vakok Intézetében találkozott Charles Barbiel bonyolult pontírásos ötletével. Ezt egyszerűsítve, 12 évesen megalkotta a ma ismert hatpontos Braille-rendszert, amely lehetővé tette a vak emberek számára az önálló olvasást és írást. 

A módszert 1844-ben mutatták be a nagyközönségnek, majd 1878-ban nemzetközi szabvánnyá vált. Magyarországon 1893-tól terjedt el széles körben elérhetővé. 

A Braille-írás világnapja január 4-e, Louis Braille Braille születésnapja alkalmából. 

A Vision Dots egy olyan matrica, amely Braille-írással ellátva segíti a látássérült emberek mindennapi tájékozódását és önálló életvitelét. A matricák megkönnyítik a összetéveszthető tárgyak, például élelmiszerek (laktózmentes tej, mandulatej), fűszerek vagy tisztítószerek azonosítását. A (tartós és vízálló anyagból készült) matricák Braille-írása megfelel a nemzetközi szabványoknak, biztosítva a könnyű és pontos tájékozódást.

1
megrendelés
Töltsd ki a megrendelési ürlapot. Add meg a kívánt matricákat és azt, hogy melyikből mennyit szeretnél.   
gyártás
A kitöltött űrlap alapján mi elkészítjük a Braille metricákat a kívánt mennyiségben.
2
3
szállítás
Az elkészített matricákat kiszállítjuk neked és ha szükséges segítünk a telepítésében is.

Termékmintáink

Szénsavas
Só
Porcukor
Liszt
Limonádé
Csípős
cukor termékminta
almalé termékminta

Kérdésed van?

Mielőtt hívnál bennünket.. nézd meg a Gyakran Ismételt kérdéseket, hátha megtalálod közöttük a keresett választ. 

Gyakran ismételt kérdések

Valóban léteznek ezek a termékek?
Sajnos nem, egyenlőre csak a képzeletünkben – ez egy ikolai projekt, de már folyamatban van a termék jogvédelmi eljárása!
Hogyan tudok feliratkozni a hírlevélre?
Az oldal alján található „Hírlevél feliratkozás” mezőbe írja be az e-mail címét, majd kattintson a „Feliratkozás” gombra. Ezután a levelezőben erősítse meg a feliratkozást.
Biztonságos az oldal használata?
Igen, minden adatot titkosított kapcsolat (SSL) véd. A fizetési és személyes adatait bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Van visszatérítési lehetőség?
Igen, a megrendelt termékeket a kézhezvételtől számított 14 napon belül visszaküldheti, amennyiben sértetlen állapotban vannak. A részleteket a „Az Általános szerződési feltételek” ben találja.
Hogyan tudok kapcsolatba lépni az ügyfélszolgálattal?
Az oldalon található „Kapcsolat” gombra kattintva e-mailt küldhet, vagy hívhatja ügyfélszolgálatunkat a megadott telefonszámon munkanapokon 9–17 óra között.
Mennyi a szállítási díj?
A szállítási díj a rendelés súlyától és a választott szállítási módtól függ. A pontos összeget a fizetés előtt a kosárban láthatja.
Hogyan lehet lemondani a rendelést?
A rendelés leadása után 1 óráig lehet azt a „Rendelések” menüben lemondani. Ezt követően a rendelés feldolgozás alatt áll, és a lemondás már nem lehetséges.
Hogyan tudok fizetni?
Elfogadunk bankkártyás fizetést, PayPal-t, valamint utánvétes fizetést a csomag átvételekor, ahol elérhető.
Mennyi ideig tart a rendelés feldolgozása?
A megrendeléseket általában 3–5 munkanapon belül feldolgozzuk. A feldolgozás ideje a készlet függvényében változhat.
Elfelejtettem a jelszavamat, mit tehetek?
Kattintson a „Bejelentkezés” alatt található „Elfelejtett jelszó” linkre, adja meg az e-mail címét, majd kövesse a levélben küldött utasításokat a jelszó visszaállításához.
Hogyan regisztrálhatok az oldalra?
Kattintson a jobb felső sarokban található „Regisztráció” gombra, töltse ki az űrlapot, majd erősítse meg az e-mail címét a kapott visszaigazoló levélben.

Hírek / Blog

Egy vakvezető kutya várakozik fekvő pozicióban
Hogyan segít egy vakvezető kutya a mindennapokban?
A vakvezető kutya a látássérült emberek hűséges társa és segítője a mindennapokban.
Braille írás látszik a képen. Közelről, egy kéz és az újak éppen letapogatják az írást.
A Braille írás története
A módszert 1844-ben mutatták be a nagyközönségnek, majd 1878-ban nemzetközi szabvánnyá vált. Magyarországon 1893-tól terjedt el széles körben elérhetővé.

Kapcsolatfelvétel

Kapcsolatfelvételi kép. Ez egy rajz, amin egy szemüveges lány laptopon levelet ír. Mellette egy boríték látszik, amiben egy levél van.